1992. júliusában született egy ötlet
Finom vacsorával és vetett ágyakkal akartuk fogadni magyar barátainkat és az általuk kísért gyermekcsoportot.
Ezért találkoztak ezen a szép nyári estén a borgsdorfi kisegítö iskolában:
Marianne és Gregor Joseph és Christa Loerke.
A munkát hamar elvégeztük; a szállás várta vendégeit, mi pedig rájuk várva élveztük a langyos nyáresti levegöt.
Ott ért el bennünket a hihetetlen hír, hogy magyar vendégeink eltévedtek és most Berlin nyugati részében keringenek,
ahol természetesen senki nem tudta nekik a legrövidebb utat megmutatni Borgsdorfba, hiszen abban az idöben még ez a
helység nyugaton nem volt ismert. Így világos volt számunkra, hogy még néhány órát várakozással kell töltenünk.
Így ezen a nyári estén felelevenítettük a több mint húsz éves kapcsolat emlékeit. Azt kérdeztük magunktól,
hogyan tarthatnánk meg ebben az új idöben a magyar-német-cserekapcsolat szép tradícióját Oranienburg és Heves között.
Ennek a kapcsolatnak az anyagi fedezetét korábban az NDK Oktatási- és Nevelési Szakszervezete biztosította.
Az elmúlt évek alatt mindig élvezhettük magyar barátaink vendégszeretetét és a két ország gyermekei élményekkel
teli nyaralást töltöttek a vendégfogadóknál. Fejeztük volna be ezt a sokéves kapcsolatot mint "új nyugat-németek"?
Fordultunk volna el a magyar barátainktól?
Talán a meleg nyári est hangulata okozta, hogy hirtelen megtaláltuk a megoldást. Egy egyesületet kell alakítanunk.!
Ami támogatja a német-magyar barátságot. Ezzel talán folytathatjuk a gyermek-cserekapcsolatot.
Ez a meleg, szép nyári este volt az egyesület, a DUF születési órája. Születési helye pedig Borgsdorf, Margeritenstraße,
iskolalépcsö.
|
|